Például az, hogy bútort nem lehet csak úgy venni, hanem megrendelni lehet, aztán 4-6 hét alatt kiszállítják. Vagy nem. A konyhabútorunk például tegnap jött meg. Szeptember 30-a óta vártunk rá. Csak vártunk, csak vártunk, csak vártunk - ahogy Nagy Bandó András mondta egykor, de mondhatná ma is.
Amúgy minden sokkal lassabban halad, mint gondoltuk (mint vártuk, mint vártuk, mint vártuk). Kivéve a hivatalos ügyeket. Azokat pikk-pakk, hamar és kedvesen intézik. Az időpont szent és sérthetetlen. A mi javunkra, persze.
Furcsa még - ha ez a szó jó erre - a tömegközlekedés ára. Nagymányok-Kakasd távolságot itt azért meg lehet tenni nagyjából 1800 forintos buszjeggyel. Az autóval való kóricálás sokkal olcsóbb és persze kényelmesebb is.
Finoman szólva egyediek a lakásbelsők is. Legalábbis azok, amikhez eddig szerencsénk volt. Talán minden harmóniát nélkülöző eklektikus remekeknek mondanám őket, de erről majd legközelebb.
Ma az általam legfurcsábbnak vélt jelenségről szeretnék írni. Ez pedig az idősek megbecsülése. Németországban, illetve a környékünkön (ám valószínű ez az egész országra jellemző) roppant mód megbecsülik az időseket. Persze is, azaz minden más korosztályt is, de a szépkorúak pozitív diszkriminációja Bad Hersfeldben felettébb feltűnő. No, csodálkozni ezen tán mégsem kell, hisz a város neve is sejteti, hogy fürdőváros (és emellett különféle fesztiválok otthona). Az első héten az átlagéletkort 95-nek saccoltam, az utcán haladók gyorsaságát pedig 3,5 m/h-ra tettem. Ez megnyugtató is volt számomra, mert így nem lógtam ki a sorból. Mindenki rendkívül udvarias velük, pedig kedvenc közlekedőeszközük egy négylábú izé, amin elfér egy bevásárlókosár és egy kis ülés is. Egyébként akár birodalmi lépegetőnek is nevezhetnénk eme elmés járókeretet. A csinos nénikék - mert a hajlott korúak zöme nőnemű - totyognak párat vele, aztán megállnak, pihegnek egyet-kettőt, akkor leülnek, körbenéznek, s ha meglátnak egy korban hozzájuk passzoló fiatalembert, hirtelen felugranak és már száguldanak is a fiúka után. Ez nem mese, ezt a saját szemünkkel láttuk. Mondjuk a nőcik elől menekülésre nincs mód, mert mentünk mi már körbe-karikába autóval a város körül, és láttunk egy valahai ólábú huszárt, amíg röpke fél óra alatt egyik villanyoszloptól eljutott a másikig... A Fruzsi megszemlélt már a kurhoteljük előtt megálló Mercédeszből kiszálló olyan nénit, aki a mankójával nyomta a gázpedált. Aztán kisegítette a kocsijából a még idősebb édesanyját :)
Amúgy az éltesebbek sokkal csinosabbak, mint a középkorúak. Szép, gondozott a ruhájuk, a hajuk mindig frissen fazonírozott. A szomszédos Máriának is gyönyörű fehér hajkoronája van és natürlich! összkomfortos járókerete.
Bad Hersfeld rengeteg idősotthonának egyike épp egy körforgalom mellett található. A legeslegfurcsább az (ami miatt előhoztam az idősek helyzetét), hogy mint Budapesten a menő irodaházak: csupa-csupa üveg az utcafronti részen, kb. hat emeleten. Persze csak a közösségi terekbe lehet belátni, mert függöny - természetesen - itt sincs az ablakokon. De nagyon furi, hogy nézhetjük a kerekesszékes, járókeretes, bottal közlekedő, olvasó, evő-ivó embereket. Szó szerint kirakatba tették az öregeket és úgy tűnik, senkit nem zavar ez az állapot. Sőt. Decemberben beszámozták 1-24-ig az ablakokat és minden nap, a számozás sorrendjében úszik a fényfüggöny adta fényárban az adott ablak. Gondolom, 24-én estére csupa pompa és ragyogás lesz az egész otthon.
Ez a fajta természetesség eléggé idegen (volt) tőlünk. De egyben megnyugtató is - remélhetjük, hogy majd velünk is így fognak bánni. Bár én az ablakból biztosan kinyújtom a nyelvem a járókelőkre :)
Óriási szerencsénkre az is nagyon kedves az itteni közösségben, hogy mindenkit úgy fogadnak el, amilyen. És nemcsak megtűrik-eltűrik egymást, bennünket, hanem mindig kapunk néhány kedves szót és mosolyt.
Tegnap például a bútorszállítók cseverésztek velünk kedélyesen a borravaló reménye nélkül, mert itt nem szokás (ezt is nehéz megszokni).
Vagy tegnapelőtt a kéményseprő sepert kéményt és beszélgetett közben, mesélve egy-két érdekességet Hattenbachról, és a házról, ahol élünk.
A boltban az eladók és a pénztárosok is ismerősként, mosolyogva üdvözölnek bennünket, hogy miért, azt legközelebb mesélem el.
Addig is üdv!
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése